Mit ér a kutya Itáliában, ha magyar Olaszországban sok a „magyar” kutya, csak sajnos nem az export-import szabályos csatornáin kerülnek a napfényes Itáliába! A pénzsóvár kereskedők „vékony hangon nyafogó faládái”, minden akadály nélkül jutnak át a határon – mondja Enrico Morriconi, a határ menti Pinerolo város körzeti állatorvosa –, emiatt még megbecsülni sem tudjuk az illegális kisállat-kereskedelem nagyságát. Az egészségügyi ellenőrzés ugyanis csak akkor válik kötelezővé, ha a kutya megéri a három hónapos kort. Akkor már késő! A kölykök egy részének viszont esélye sincs erre. A tisztázatlan állategészségügyi háttérből kikerült jószágokon bizonyos betegségek – a szopornyica, a parvo – jelei csak a vásárlás után tűnnek elő. A gazdik pedig hiába lobogtatják a kapott nemzetközi oltási igazolványokat, mert a szakember számára rögtön ordít róla: hamis. Ténylegesen fogalmunk sincs róla honnan származnak ezek a – bizony nem árán vásárolt – kis négylábúak.      Tény, hogy Magyarország az egyik „legelőkelőbb” helyet foglalja el e beszerzési piacok sorában. A „kertek alatti” kutyakereskedelem azért virágozhat – mondja az állatorvos –, mert Magyarországon hihetetlenül alacsony árakon lehet szert tenni bármilyen ebre és hamis oltási papírra. Aki eladja a kölyökkutyát, annak nem éri meg karanténra, tényleges orvosi ellátásra, oltásokra költeni, mert az olasz kereskedő nem ellenőrzi a származási papírok valódiságát, hiszen a gyanútlan új gazdiknak fogalmuk sincs arról, hogyan is kellene kinézniük ezeknek az okmányoknak. Mire pedig hozzánk kerülnek a jószágok és papírjaik – általában már késő. Megmaradnak a nyomai Az így ideérkező kiskutyáknak valóban nagy esélyük van a megbetegedésre. A szűk helyen, rossz levegőben összezsúfoltan szállított kis jószágok még, ha teljesen egészségesek voltak is induláskor, a nem kívánt stressztől érzékenyebbé válnak a megfázásra vagy a hőgutára. Egy ilyen út szétzilálja a kölyökkutya egész immunrendszerét. Ennek a következményei még akkor is megmaradhatnak, ha a kutya túléli exportálásának következményeit. Nagyon fontosnak tartanánk, hogy a magyar ebtenyésztő szervezetek tegyenek valamit annak érdekében, hogy ne járassák le magukat Olaszországban! Vittorino Meneghetti állatpszichológus és kutyaoktató maga is emlékszik egy esetre, amikor Milánó környéki oktatótelepén egyszer egy magyar kamionsofőr lefékezett, és – egyszer két méteres kerületű – ládából mintegy félszáz kiskutyát kínált megvételre elképesztően olcsó áron. „Mi elzavartuk” – mondja Meneghetti, aki amúgy sok magyar származású kutyát tanított már. Főleg rottweilereket és dalmatákat, de hozzáteszi, hogy az olaszok nemcsak az olcsó őrző-védő állatok iránt érdeklődnek, a kisebb testű, társasági kutyákat is szívesen vásároljak „kéz alatt”. Futnak fűhöz, fához Az oktató szerint, addig, amíg egy őrzővédő fajta kölyökkutya a fehér kereskedelemben Itáliában két-két és fél millió lírába kerül, ezek az olasz vagy a „disszidens” magyar zugárusoktól egymillió körül megkaphatók. A társasági kutyákért sokszor a tényleges értékük harmadát se kérik! Azután, amikor a kiskutya egy hónapot sem ér meg új gazdijánál, vagy később kiderül, hogy ideggyenge… akkor az olaszok futnak fűhöz-fához, és szidják a magyarokat, hogy becsapták őket!      A tényleges haszon az olasz kereskedőnél jelentkezik, hiszen míg átlagosan 25–40000 forintért vásárolja fel a hazai „tenyésztőktől” az apró jószágokat, addig azok olaszországi eladási ára 1–1,5 millió líra, ami akárhogy is számoljuk 130–200000 forintnak megfelelő összeg.      Olaszországban hét éve van hatályban az a 727. számú törvénycikk, amely bünteti, nem megfelelő tehertételnek veti alá, ha indokolatlanul „embertelen” körülmények között szállítja, vagy ha vérengző párviadalokra kényszeríti a jószágokat. A pénzbüntetés kétmilliótól tízmillió líráig terjed, s a visszaesőktől megvonhatják a tenyésztési vagy az állatkereskedelmi jogot.      Ha sikerülne a két ország civilszervezeteinek összefognia, jelentősen csökkenthetnék az „embertelen” fekete kisállat kereskedelmet!