Az alaposabb oknyomozás során hamar megdőlt azonban a magyarázat, hogy az ürülék elásása a macska kifinomult higiéniai érzékére vall.
Piszkának elkaparásával az állat valójában hátrahagyott szagát kívánja tompítani. Az alárendelt egyedek tesznek így, melyeket szerénységre késztet társadalmi rangjuk. Egyértelműen bebizonyosodott az állítás igazsága a kóbor macskák társadalmi szokásainak vizsgálatakor. Kiderült, hogy a domináns kandúrok nemhogy nem kaparják el ürüléküket, de kivagyi módon buckákra vagy egyéb "messze szagló" magaslati pontra piszkolnak. Csak a gyengébb, elnyomott macskák rejtik el ürüléküket. Az a tény, hogy az ember mellett élő cicák szinte mindig gondosan eltakarítanak maguk után, jól példázza, mennyire gazdájuk (esetleg környékbeli riválisaik) alárendeltjének érzik magukat. Nincs ebben semmi meglepő. Jóval erősebbek vagyunk, mint a macska, s kezünkben tartjuk éltető elemét – a táplálékot. Dominanciánkat kölyökkorától fogva elismeri, s szinte sohasem vonja kétségbe. Még a nagymacskákat is, mint például az oroszlán, egy életen át függőségben tudják tartani szakképzett ápolóik; ezért aligha meglepő, hogy a törékeny házimacska félelemmel vegyes tisztelettel viseltetik az ember iránt, és sohasem mulasztja el betemetni ürülékét.
Az ürülék elkaparása persze nem szünteti meg, csak erősen csökkenti a szagot. Ily módon a macska folyamatosan érezteti jelenlétét, de csak addig a pontig, hogy a szagjelzések ne váljanak fenyegetővé.